Változó trend a balatoni nyaralóknál
A tavalyi átlagos 35-40 százalékkal szemben idén már csak pár százalékos drágulás figyelhető meg a nyaraló ingatlanok piacán – mondta az Infostartnak az Otthontérkép Csoport vezető elemzője. Mester Nándor hozzátette: tavasszal mindig megélénkül az üdülő övezetekben – így a Balatonnál és a Velencei-tónál – a kereslet.
Aggódnak a Sió-menti gazdálkodók a földekért

Február elején ismét megnyitotta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) a Sió-zsilipet, a Balaton vízszintje ugyanis elérte a 124 centimétert. A dél-balatoni települések part menti ingatlanjai védelmében megtett intézkedés ugyanakkor jelentős problémát okozhat a térség mezőgazdasági termelőinek.
Jöhet az egész éves viharjelzés a Balatonnál

A Balatoni Szövetség a horgászok, vitorlázók biztonságáért kezdeményezi a Belügyminisztériumnál, hogy biztosítsák egész évben a jelenleg szezonálisan működő viharjelzést a Balatonon - közölte Balassa Balázs, a szervezet elnöke csütörtökön az MTI-vel.
Szabálytalanságok az állami halgazdaságoknál

Szabálytalanságokat tárt fel a Hortobágyi Halgazdaság Zrt. és a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. 2012-2015 közötti gazdálkodásában az Állami Számvevőszék (ÁSZ). A számvevők javaslatokat fogalmaztak meg, amelyek nyomán az érintetteknek intézkedési terveket kell készíteniük.
Durván rossz év volt a Balatonnál

Jóval több vihart jeleztek idén az április 1. és október 31. között működő viharjelző rendszerek a Balatonnál, a Velencei-tónál és a Tisza-tónál, mint tavaly.


