• kep2.png
  • kep3.png
  • kep4.png
  • kep6.png
  • kep7.png

Két balatoni szereplő is megkapta a Pro Turismo-díjat

Összesen hat embert díjaztak, köztük a MOL Nagyon Balaton egyik alapítóját és a Veszprémfest fesztiváligazgatóját is.Összesen hat embert díjaztak, köztük a MOL Nagyon Balaton egyik alapítóját és a Veszprémfest fesztiváligazgatóját is.

Bővebben: Két balatoni szereplő is megkapta a Pro Turismo-díjat

Csökkent a bűncselekmények száma a Dél-Balatonnál

A három dél-balatoni rendőrkapitányság, Siófok, Fonyód, Marcali illetékességi területén idén több mint 40 százalékkal csökkent a bűncselekmények száma június elseje és augusztus 22-e között tavalyhoz képest - számolt be Piros Attila Somogy megyei rendőrfőkapitány a Dél-Balatoni Szezonális Bűnmegelőzési Központ (DBBK) évadzáró rendezvényén pénteken Siófokon.

Bővebben: Csökkent a bűncselekmények száma a Dél-Balatonnál

Hódít a Cirkuszok Éjszakája a Balatonnál

Négy vidéki társulat, a Magyar Nemzeti Cirkusz, a Richter Flórián Cirkusz, az Exit Cirkusz és az Eötvös Cirkusz összefogásában rendezik meg szombaton az idei cirkuszok éjszakáját Szombathely mellett három Balaton-parti városban.

Bővebben: Hódít a Cirkuszok Éjszakája a Balatonnál

Hallgasd online!

Hallgatás alapértelmezett lejátszóval ITT!

Bannerek

Xnxx xxx vdo com र ड क च दकर उसक ऊपर ह प न ग र य سكس بنات مرهقات ماما تخليني سكس مترجم عرب سكس امهات سكس عربي ينيج زوجته وهيا بتحب نيج الطيز عربي لا يفوتك افلام اباحيه نيك سكس مصري جامد نار sex محارم مقاطع سكس نيك