Igazán nagy balatoni hal akadt horogra

Óriás busát – 51 kilósat fogtak minap a halászok. Bár hivatalos „rekordlista” nincsen, ez a példány minden bizonnyal a legnagyobbak közül való.

Senki sem tudja pontosan, hogy mekkora a balatoni busaállomány, bár a halbiológiai kutatások szerint ma a Balatonban élő összes halmennyiségnek körülbelül egyharmadát, ötezer tonnányit tesz ki. A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt egyik fő feladata a busaállomány gyérítése, hiszen ez a távol-keleti származású, planktonevő hal súlyosan veszélyezteti a Balaton ökológiai állapotát.

A direkt telepítés harminc évvel ezelőtt befejeződött: 1972 és 1983 között összesen közel 1,8 millió db kétnyaras busát telepítettek a Balatonba. Azóta is folyik a vita a szakemberek között, hogy honnan származnak a rendszeresen fogott, fiatalabb egyedek. Bizonyos megfigyelések szerint esetenként le is ívhat a távol-keleti jövevény a tóban (korábban telepítésének egyik magyarázata éppen az volt, hogy karbantartható az állomány, hiszen hazai körülmények között nem szaporodhat), de valószínűbb magyarázatnak látszik a busa-állomány folytonos utánpótlására, hogy a befolyó vizekkel, a környékbeli halgazdaságokból szökik be a fiatal busa a Balatonba.

"Társaságunk halgazdaságaiban nem tenyésztünk, nevelünk busát, - a számunkra adott közfeladat a busaállomány gyérítése. Zsákmányunk átlagsúlya 16 kiló körüli, de sokszor kerülnek a hálóba 40 kilós példányok. Az ennél nagyobbak, ötven kiló körüliek már ritkábban, - a minap fogott 51 kilós busa minden bizonnyal a Balatonban élő legnagyobbak közül való. Vajon hány ilyen monstrum lehet a Balatonban

Az állított hálós módszerrel – nagy szembőségű hálókkal - szelektíven tudjuk halászni a busát." - áll a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt közleményében.

A módszer kiválóan alkalmas a nagytestű halak gyérítésére, - nincs is más lehetőség kifogásukra.  Ezt a módszert a horgászok is elfogadják, hiszen a közvéleménykutató kérdőívünket kitöltő horgászok többsége (38%-uk) az állított hálós (jelenleg is alkalmazott) halászat intenzitásának fokozását tartaná célravezetőnek a busaállomány gyérítésében.- olvasható a társaság honlapján.

 

Forrás: siofokinapilap.hu

 

Hallgasd online!

Hallgatás alapértelmezett lejátszóval ITT!

Bannerek

Xnxx xxx vdo com र ड क च दकर उसक ऊपर ह प न ग र य سكس بنات مرهقات ماما تخليني سكس مترجم عرب سكس امهات سكس عربي ينيج زوجته وهيا بتحب نيج الطيز عربي لا يفوتك افلام اباحيه نيك سكس مصري جامد نار sex محارم مقاطع سكس نيك