Pincérnek állnak a balatoni vízimentők, hogy legyen pénz az életmentésre

A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata Alsóörsön nyit éttermet, mert az állam nem finanszírozza a speciális mentést. A nyereségből a mentőhajók és a búvárok költségeit fedezik.

 

 

Pincérnek állnak a balatoni vízimentők, hogy továbbra is segíthessenek: Alsóörs kikötőjében saját vendéglátóhelyet nyitnak, amelynek teljes bevételét a mentési feladatokra fordítják. A különleges megoldásra azért van szükség, mert bár a speciális vízi mentést csak a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata és a hozzá hasonló civil szervezetek tudják elvégezni, az állami költségvetésben nincs erre elkülönített támogatási keret. Emiatt a működésüket szinte teljes egészében saját forrásból kell fedezniük – írta a hvg.hu.

A Vízimentésért Alapítvány egyik alapítója és a szakszolgálat elnöke, Bagyó Sándor elmondása szerint

adódott egy lehetőség, hogy a Balaton-parti Alsóörs kikötőjében kibéreljenek egy vendéglátóegységet, amit meg is tettek. A terveik szerint húsvétkor nyitó étterem konyhájában szakemberek dolgoznak majd, de a felszolgálást és az egyéb feladatokat maguk a vízimentők látják el.

Az ötletet egy ausztrál modell adta, ahol a törvények úgy biztosítják a vízimentés finanszírozását, hogy a tengerpart egy meghatározott sávjában csak a mentőszervezetek üzemeltethetnek vendéglátóhelyeket.

A vendéglátós kezdeményezés mögött egy több lépcsős szervezeti háttér áll: az éttermet üzemeltető Balatoni Vízimentő Vendéglátó Kft.-t a Balatonhelp Nonprofit Kft. alapította, amely a Vízimentésért Alapítvány tulajdonában van. Az alapítvány a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatával karöltve az ország nyolc megyéjében nyújt segítséget.

A szakszolgálat olyan speciális képességekkel rendelkezik, amelyekkel más állami szerv nem. A Balatonon például egyedül nekik van olyan sürgősségi mentőhajójuk, amelyen orvos és mentőtiszt is szolgálatot teljesít, akárcsak egy szárazföldi mentőautón.

Ugyancsak kizárólag nekik van megfelelő búvárfelszerelésük és búvárszolgálatuk, így ha nyílt vizeken eltűnt embereket keresnek, a víz alatt kizárólag az ő munkatársaik dolgoznak.

Téli, jeges időben is csak a civil mentők tudnak járművel menteni a Balatonon, erre a célra két légcsavaros hajójuk van.

Bár szorosan együttműködnek a rendőrséggel, a tűzoltósággal és a mentőszolgálattal, ez a kapcsolat nem jár együtt finanszírozással.

A szervezet 2024-es beszámolója szerint abban az évben 506 millió forintból gazdálkodtak, amelyből az árbevétel 416 millió forint volt. Ezt adományok, illetve a Belügyminisztérium 20 millió forintos támogatása egészítette ki. A bevétel egy része akkreditált felnőttképzésből származik: tanfolyamaikon több mint százan lettek vízimentők és csaknem hetvenen vízicsúszda-kezelők. A szakszolgálat tavaly több mint 3500 sérültet látott el az általuk biztosított strandokon, és 57 fürdőzőt mentett ki a vízből. Mentőhajóikat 354 alkalommal riasztották, a legénység 78 esetben vonult ki bajbajutott emberhez, emellett rendezvényeket biztosítottak és bajba jutott hajókat is mentettek.

Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu

Hallgasd online!

Hallgatás alapértelmezett lejátszóval ITT!

Bannerek

Xnxx xxx vdo com र ड क च दकर उसक ऊपर ह प न ग र य سكس بنات مرهقات ماما تخليني سكس مترجم عرب سكس امهات سكس عربي ينيج زوجته وهيا بتحب نيج الطيز عربي لا يفوتك افلام اباحيه نيك سكس مصري جامد نار sex محارم مقاطع سكس نيك