Európa egyik legbiztonságosabb úti célja a Balaton

Az utóbbi időszak terrorcselekményei miatt is felértékelődött a magyar tenger. Szakértők szerint nem meghosszabbítani kell a szezont, hanem új idényekben kell gondolkodni!

 

 

Tűzoltók, rendőrök és a katasztrófavédelem szakemberei közösen reklámozták a napokban a Balatont a fővárosban. A fórumon szó volt a tavaszi Nyitott Balaton programsorozatról is. Az egész régiót átfogó akcióra idén május 1-16. között kerül sor. Az akcióhoz 284 balatoni cég, szervezet csatlakozott és vállalta, hogy a főszezonon kívül is kinyit néhány napra. Vagyis olyan szolgáltatásokat nyújtanak ezen a héten, amelyek korábban szinte csak a nyáron voltak elérhetők.

"Alapvető célunk továbbra is megmutatni, hogy a Balaton régió nem csak a nyári, fürdőzésre alkalmas időszakban jelenthet vonzó úti célt a turisták számára, hanem az tavaszi (és őszi) időszakban is képes olyan kínálatot biztosítani, amiért érdemes ideutazni: pl. kerékpártúrák, gyalogtúrák, vízi sportok, gasztroélmények, zenés esték, gyermekprogramok, vagy csak gondtalan napfürdőzés a tavaszi melengető napfényben a Balaton-parton" - mondta Fekete Tamás, a Balatoni Regionális TDM Szövetség alelnöke.

Az akcióval kapcsolatban Kontrát Károly, parlamenti államtitkár, a régió egyik országgyűlési képviselője elmondta: a kormányzatnak már a korábbi években is az volt a célja, hogy a balatoni régió Európa egyik legbiztonságosabb turisztikai övezete legyen. Mint mondta: a rend a legfontosabb mindennapi érték, ezért is növelték a térségben a rendőrség létszámát, így 2010-től mára jelentősen csökkent az ismertté vált bűncselekmények száma.

Hoffmann Henrik, a Balaton Turizmus Szövetség elnöke ezzel kapcsolatban kiemelte: "Nem annak örülünk, hogy a nyugat-európai terrortámadások miatt többen jönnek idén a Balatonhoz. Azt szeretnénk inkább elérni, hogy azért jöjjenek sokan nyaralni ide, mert itt jó!"

A szakértő szerint, nem meghosszabbítani kell a szezont, hanem legalább két teljesen különböző szezont kellene kialakítani a Balatonnál. Egy őszit és egy tavaszit. Aktív pihenéssel, biciklizéssel, horgászattal, gasztronómiával. Ehhez viszont le kell rombolni a beidegződéseket, az ötven év kommunizmus alatt kialakult rossz hagyományokat". Szerinte az államnak bele kell nyúlnia a turizmus irányításába, akár olyan központi szabályozásokat kell alkotniuk, amelyeket eddig az önkormányzatok hozhattak meg. De mivel a Balaton körül több mint 100 önkormányzat van, nagyon nehéz egységes intézkedéseket hozni - például a taxik egységesítését a Balatonnál, vagy az éttermek, presszók működési engedélyeinek szigorítását.

Forrás: kapos.hu

Hallgasd online!

Hallgatás alapértelmezett lejátszóval ITT!

Bannerek

Xnxx xxx vdo com र ड क च दकर उसक ऊपर ह प न ग र य سكس بنات مرهقات ماما تخليني سكس مترجم عرب سكس امهات سكس عربي ينيج زوجته وهيا بتحب نيج الطيز عربي لا يفوتك افلام اباحيه نيك سكس مصري جامد نار sex محارم مقاطع سكس نيك