Siófok és Balatongyörök az Európai Virágos Városok és Falvak Versenyében

Az idén huszonegyedik alkalommal megrendezett „Virágos Magyarországért” verseny győzteseit díjazták a Várkert Bazárban. A fődíjakat Ruszinkó Ádám turizmusért felelős helyettes államtitkár és Faragó Péter, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója adta át a települések polgármestereinek - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.

 

Mintegy 300 település nevez be évente az innovatív hazai megmérettetésre, a Virágos Magyarországért környezetszépítő versenyre. A versenyt idén négy minisztérium (NGM, BM, EMMI, VM), Budapest Főváros Önkormányzata, a Magyar Turizmus Zrt., és több civil szervezet, közöttük a verseny szervezésében is tevékenyen résztvevő Virágzó Magyar Kertkultúráért Alapítvány írta ki. A jubileumi emlékévre tekintettel idén a verseny kiemelt témája a településeken található I. világháborús emlékhelyek környezetének gondozottsága volt. A verseny célja egy esztétikus, vendégváró település- és országkép kialakítása, a turizmus fellendítése, valamint a településeken élők összefogásának ösztönzése.

A Nemzetgazdasági Minisztérium és a Magyar Turizmus Zrt. közös fődíját Siófok és Balatongyörök kapta, így a két település nyerte el a jogot, hogy 2015 szeptemberében képviselje Magyarországot az Európai Virágos Városok és Falvak Versenyén. A díjazott magyar települések sikerességét bizonyítja, hogy a legutóbbi európai megmérettetésen város kategóriában Gyula szerezte meg az aranyérmet.

A miniszterelnöki különdíjat város kategóriában Százhalombatta, falu kategóriában pedig Ordas kapta. A verseny fontos összekötő kapocs Európával, mivel Magyarország alapító tagja a 12 európai országot átfogó Európai Virágosítási és Tájépítészeti Társaságnak, amely az Európai Virágos Városok és Falvak versenyét szervezi.

Forrás: sioport.hu

 

Hallgasd online!

Hallgatás alapértelmezett lejátszóval ITT!

Bannerek

Xnxx xxx vdo com र ड क च दकर उसक ऊपर ह प न ग र य سكس بنات مرهقات ماما تخليني سكس مترجم عرب سكس امهات سكس عربي ينيج زوجته وهيا بتحب نيج الطيز عربي لا يفوتك افلام اباحيه نيك سكس مصري جامد نار sex محارم مقاطع سكس نيك