Több kormányzati támogatás a nagy nyári fesztiváloknak

Összesen 415 millió forint plusztámogatásban részesíti a kormány a Sziget, a VOLT, a Balaton Sound és a Nagyon Balaton fesztiválokat – jelentette be Budapesten a kormányszóvivő.

 

 

 

 

Kurucz Éva emlékeztetett: a Magyarországra irányuló turizmus 10-12 százalékát a fesztiválok generálják, évente 100 milliárd forint bevételhez juttatva a gazdaságot.

A kormány ezért a fesztiválok támogatására eredetileg szánt 330 millió forintos kereten felül további 265 millióval támogatja a Nagyon Balaton fesztivált és összesen 150 millióval a Sziget, a VOLT és a Balaton Sound fesztiválokat – közölte.

A kormányszóvivő felidézte: a fesztiváloknak komoly segítséget jelent az is, hogy a belépőik árának áfa-tartalmát a kormány tavaly nyáron 27-ről 18 százalékra csökkentette.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára elmondása szerint az áfa-csökkentésre azért volt szükség, mert a nagy fesztiválok között komoly verseny zajlik az európai piacon, és a magas adók hátrányos helyzetbe hozták a magyarországi rendezvényeket.

Komoly előnyt jelentenek azonban számukra a bejáratott nevek: a jelenleg is zajló Sziget fesztivál például nemcsak koncerteket, hanem rengeteg további sokszínű kulturális és civil programot is kínál – hívta fel a figyelmet.

Másfajta fesztiválokból is igen széles a kínálat júniustól szeptemberig – jegyezte meg az államtitkár, kiemelve a Művészetek Völgyét, a Miskolci Operafesztivált, a Campus Fesztivált és a Szegedi Ifjúsági Napokat.

Rétvári Bence hozzátette: az állam a Nemzeti Kulturális Alapon keresztül is támogat 19 fesztivált.

Kurucz Éva elmondása szerint a Szigetre az elővételben elkelt bérletek 80, a Balaton Soundra 50 százalékát külföldiek vásárolták meg. Ők a jövő turistái – hangsúlyozta a kormányszóvivő.

Forrás: MTI

Hallgasd online!

Hallgatás alapértelmezett lejátszóval ITT!

Bannerek

Xnxx xxx vdo com र ड क च दकर उसक ऊपर ह प न ग र य سكس بنات مرهقات ماما تخليني سكس مترجم عرب سكس امهات سكس عربي ينيج زوجته وهيا بتحب نيج الطيز عربي لا يفوتك افلام اباحيه نيك سكس مصري جامد نار sex محارم مقاطع سكس نيك