Adóellenőrök szállták meg a Balaton déli partját

A kereskedőket és a vendéglátóhelyeket ellenőrzi a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a Balaton déli partján. Akik nem adnak bizonylatot a vásárlóknak, azoknak bezárhatják az üzletét és akár egymillió forintos bírságot is kaphatnak. A most ellenőrzött kereskedők negyede nem adott nyugtát.

 

Az akció egy út menti dinnyeárusnál kezdődött. A kereskedő a gyümölcs mellé csak a visszajárót adta, nyugtát nem. Egy másik zöldségesnél viszont mindent rendben találtak az ellenőrök. Az alkalmazott a Híradónak azt mondta: a főnök megköveteli, hogy minden vásárlónak adjon nyugtát - írta a híradó.hu.

Az akcióban egy olyan kereskedőt is ellenőriztek, aki tavaly bántalmazta a revizorokat, sőt még a kihívott rendőröket is megtámadta, most azonban nála mindent rendben találtak.

A most ellenőrzött vállalkozók negyede nem adott nyugtát, ami lényegesen rosszabb arány, mint a szezon kezdete óta mért 15 százalékos átlag.

Barlai Krisztina, a NAV Dél-Dunántúli Regionális Adó Főigazgatóságának főreferense elmondta: az eddig lefolytatott közel ezer ellenőrzésből 150 esetben állapítottak meg mulasztást. Ezt azt jelenti, hogy jelentős részében még mindig a nyugtaadás elmulasztása jellemző.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal azt nem közölte, hogy meddig tart a fokozott ellenőrzés a Balatonnál, csak annyit árultak el, hogy aki nem ad nyugtát, akár egymillió forintos bírságot is kaphat.

Forrás:hir6.hu

Hallgasd online!

Hallgatás alapértelmezett lejátszóval ITT!

Bannerek

Xnxx xxx vdo com र ड क च दकर उसक ऊपर ह प न ग र य سكس بنات مرهقات ماما تخليني سكس مترجم عرب سكس امهات سكس عربي ينيج زوجته وهيا بتحب نيج الطيز عربي لا يفوتك افلام اباحيه نيك سكس مصري جامد نار sex محارم مقاطع سكس نيك