Sms-ben is rendelhet buszt az utas Siófokon

E-mailben, sms-ben, telefonon hívhatják az utasok a buszt, akár csak a taxit – ez is a része lesz a siófoki helyi autóbusz-közlekedés jövő évtől esedékes megújításának.

Balázs Árpád siófoki polgármester ezt kedden két új, a város által vásárolt busz átadásán mondta lapunk kérdésére. – Már januártól érzékelhető előrelépés lesz, új buszok járnak új útvonalakon, és ráadásul akkortól a helyközi járatok is megállnak az útvonalukba eső helyi megállókban is, városi tarifával és bérlettel lehet ezeket majd igénybe venni – így a polgármester.


Csere előtt áll a siófoki buszpark, egy kis angol járműve van korábbról a városnak, kedden két új buszt mutattak be a sajtó képviselőinek, melyek szerdától már forgalomba is állhatnak. S az önkormányzat év végéig további kettőt szerez be; ezzel a flottával áll majd készen az új üzemeltető fogadására, aki lehet akár a régi is.
– A közbeszerzési eljárás hamarosan megjelenik, mivel a Kapos Volánnal élő szerződésünk év végén lejár – tette hozzá Balázs Árpád. – Akkortól elméletileg más cég is üzemeltetheti a buszainkat, ám a Kapos Volánnak jelentős előnye a szakmai tapasztalat és az, hogy megfelelő bázissal rendelkezik, az autóbusz-pályaudvarral.

A város és a Kapos Volán között egyébként folyamatos a „csörte” a szolgáltatás vesztesége kapcsán. A legutóbbi siófoki képviselő-testületi ülésen hangzott el: „36 millió forintos veszteséget kívánt rajtunk ez évre behajtani a Volán, de most már több mint 40 milliót emlegetnek”. A kedden bemutatott két buszt ezért már bérelni fogja a Volán a siófoki önkormányzati holding vezető cégétől, a Balaton-parti Kft.-től, a bérleti díjat pedig odaadja a város működési támogatásként. Ám – hallhattuk a testületi ülésen – ez már annyival tisztább helyzetet teremt, hogy bekerül a város költségvetésébe, azaz nem csak egyösszegű tételként kerül évente egyszer az eredmény a képviselők elé a Kapos Volán elszámolása alapján.

Hosszabb távon a déli parti vasútfejlesztés és a Siófokot délről elkerülő, tervezett tehermentesítő út is alakítja majd a helyi buszközlekedést – tájékoztatott kedden Balázs Árpád, miközben láthattuk: „térdeplő” funkciósak, azaz kis mértékben oldalra dönthetők a légrugóknak köszönhetően az új buszok, vagyis lépcső kiiktatásával rámpa segítségével igazán könnyű rájuk fölszállni kerekesszékkel, babakocsival, vagy éppen az időseknek. – A vonatok az új megállókkal kiváltják majd a parttal párhuzamos buszközlekedést, ugyanakkor a déli elkerülő úttal lehetővé válik a központtól délre eső utcák és az ipartelep buszos összekötése Kilitivel – magyarázta a városvezető. – Sőt, Kiliti a Foki-heggyel és a belvárossal is egy vonalra „fonódik”. Szükség lesz tehát az új buszokra is, hiszen olyan területek is bekapcsolódnak, ahol ma még nem jár a helyi busz. Az alacsony kihasználtságú vonalakon pedig bevezetjük, hogy néhány fix időpontú járaton felül csak akkor indul el a busz a pályaudvarról, ha igény van rá, azaz az utas ezt sms-ben, e-mailben, vagy telefonon jelzi; a részletek kidolgozása még folyamatban van.


A töreki városrész aláírásokkal is alátámasztott folyamatos buszigényével kapcsolatosan pedig a polgármester azt mondta: nem a szignók száma számít, hanem az, hogy valójában hányan kívánnak felszállni a buszra. – Nagyon sokan aláírták olyanok is, akikről magam is tudom, hogy nem busszal járnak – jegyezte meg és Gencsi Attila ismert vállalkozót, a város korábbi alpolgármesterét említette példaként.

Forrás: sonline.hu