Új wellness hotel Siófokon

Új négycsillagos ayurvedikus gyógy- és wellness szállodát épít a Viola 30 Kft. Siófokon 735 millió forintos költségvetéssel, amelyhez 515,1 millió forintos uniós támogatást sikerült nyernie – tájékoztatott Rendes Szabolcs projektmenedzser.

 

A tavaly alapított, siófoki székhelyű Viola 30 Kft. az „Egészségügyi turizmus szolgáltatásainak fejlesztése a konvergencia régiókban” című pályázati kiíráson nyert támogatást az Új Széchenyi Terv keretén belül.

A tervek szerint a jövő év szeptemberére megépülő beruházással egy 13 szobás gyógyszálloda épül, amellyel 20 munkahelyet tudnak megtartani és további 21-et létesíteni.

Az egészségügyi szolgáltatások területén tevékenykedő Viola 30 Kft. már működtet egy Calendula nevű ayurvedikus gyógyszállodát (ájurvéda – India több mint ötezer éves hagyományos, természetes orvostudományi rendszere, amely egyfajta alternatív gyógyászatnak tekinthető) Siófokon, amely iránt a férőhely-kapacitását meghaladó érdeklődés mutatkozott az elmúlt időkben. A jelenleginél jóval több gyógyulni vágyót is ki tudna szolgálni megfelelő bővítéssel. Az uniós támogatás segítségével lehetőség nyílik a meglévő épület mellé egy új, 26 férőhelyes, négycsillagos gyógyszállodát építeni.

A projekt keretén belül kialakítanak egyebek közt 7 korszerűen felszerelt orvosi szobát és vizsgálót, tíz terápiás célokra alkalmas masszázs helyiséget, öt gyógykezelésekhez szükséges gőzkabint, jógatermet, továbbá épül egy vízi tornára alkalmas temperált vizű kültéri medence is. Az új épületben a legkorszerűbb építészeti megoldások és innovatív technikák mellett megújuló energiával kívánják biztosítani az energiaellátást.

Forrás: MTI