Máriafürdő előzi Siófokot

Meglepő fordulatokat hozott eddig a november közepéig tartó Év Szállása verseny: a települések közötti harcban például Balatonmáriafürdő megelőzte Siófokot. A legtöbb szavazatot gyűjtő 10 településből 9 fürdőváros, megyei szinten pedig a somogyi célpontok a legvonzóbbak az elmúlt két hónap több mint 11 ezer voksa alapján.

Jelenleg Hajdúszoboszló áll az első helyen az Év Turisztikai Települése címért folytatott versengésben, de szorosan követi Balatonmáriafürdő. A Szallas.hu oldalon az elmúlt két hónapban leadott több mint 11 ezer szavazat alapján a Balaton-parti község olyan felkapott célpontokat utasított maga mögé, mint a harmadik helyen álló, de nagy lemaradással küzdő Balatonfüred, vagy a jelenleg csak ötödik helyezett Siófok.

„Valószínűleg a verseny elmúlt két hónapjában a turisták mellett a települések lakói is leadták a szavazataikat, így Balatonmáriafürdő előkelő helyezése többek között lakosainak lelkesedését mutatja. A szavazás azonban november közepéig tart, így a nyaralóknak is lesz még lehetőségük a legjobbak közé juttatni az üdülés céljából felkeresett helyszíneket” – mondta a verseny állásával kapcsolatban Szigetvári József, a Szallas.hu ügyvezetője.

Népszerűbb a Balaton déli partja

Az eddig leadott voksok alapján a fürdővárosok a legvonzóbbak: a TOP10-be a történelmi nevezetességeikről híres városok közül csak Eger tudott bejutni, míg a tízes listán négy Balaton-parti település is található. Az ország keleti részén Hajdúszoboszló mellett még Gyula és Egerszalók közkedvelt célpont, míg nyugaton Hévíz és Zalakaros a legnépszerűbb, a magyar tenger partját figyelmen kívül hagyva.

A verseny jelenlegi állása alapján egyébként a Balaton déli partját tartják vonzóbbnak a szavazók: a megyei összesítést például fölényesen vezeti Somogy megye, míg Veszprém csak a negyedik helyen áll a megye településeire leadott szavazatok alapján. A legkevesebb voksot eddig Nógrád és Tolna megye települései gyűjtötték.

A települések mellett a szálláshelyek is versenyeznek az Év Szállása címért. „Az eddigi eredmények alapján nem feltétlenül a legnépszerűbb településeken lévő szállások kapják a legtöbb voksot, jelenleg például az egri Imola Hotel Platán rendelkezik a legtöbb szavazattal” – tette hozzá Szigetvári József. A verseny aktuális állása szerint a négy- és ötcsillagos hotelek között a sümegi Hotel Kapitány, a háromcsillagos szállodák körében pedig a zalakarosi Hunguest Hotel Freya vezet. Az apartmanok és vendégházak esetében eddig a sárospataki Braun Vendégház kapta a legtöbb szavazatot, míg a panziók kategóriájában a cserkeszőlői Royal Panzió bizonyult a legnépszerűbbnek.

Forrás: piacesprofit.hu