Osztrák bérek a Balatonnál

Elérheti az osztrák béreket is a Balaton partján a fizetések, a munkakörülmények azonban eltérnek a két országban.

 

 

 

A Balaton partján körülbelül tízezer alkalmazott várja a vendégeket, közülük több ezren csak a nyári szezon idején dolgozik a tóparton.

Június végén nemcsak a szezon indul be, hanem ekkor jelennek meg a Balatonnál a dolgozni vágyó főiskolások és egyetemisták, akik enyhíthetnek valamennyit a munkaerőhiányon.

A Pénzcentrum iparági forrásokra hivatkozva azt írja, hogy ma már a Balatonnál is meg lehet keresni az Ausztriában elérhető 1 500 eurós bért (közel 470 ezer forintot), de ez inkább egy menő füredi étteremben lehetséges és nem egy part menti büfében, ahol lesz, akinek csak 200 ezer forint fog landolni hónap végén a zsebében.

Munkaidő szempontjából semmi jóra nem számíthat az, aki a Balatonon szeretné végigdolgozni a nyarat. A napi 10-12 óra munka a jellemző, és nemhogy szabadságra nem mehet, de szabadnapot is alig kap majd a csúcsszezon alatt.

A nyilvános hirdetéseket böngészve illetve szakmai információik alapján egy pincér 600-650 forintot, egy szakács 450-500 forintot, a kisegítő személyzet pedig 250-300 forintot kap óránként.

Amennyiben 12 órát dolgoznak minden nap, és egy héten csak egy szabad nap jut nekik, akkor könnyen kiszámolható, hogy pincérként 203 ezer, szakácsként 156 ezer, mosogatóként pedig 94 ezer forintot lehet keresni havonta.

Forrás: Pénzcentrum

Hallgasd online!

Firefox / IE / Safari (192 kbps)

 

Chrome / Opera / Mobil (64 kbps)

 

Alapértelmezett lejátszóval

Bannerek