• kep2.png
  • kep3.png
  • kep4.png
  • kep6.png
  • kep7.png

Fordulat jöhet a vízparti ingatlanok piacán

Tavasszal hagyományosan élénkül a nyaralók iránti kereslet és idén sincs ez másként, azonban kérdéses, hogy a tavaly tapasztalt, robbanásszerű növekedés meddig tarthat még. A Balaton parti települések továbbra is a figyelem központjában állnak, a Velencei-tóról pedig elmondható, hogy gyakorlatilag Budapest agglomerációjának részévé vált.

Míg tavaly a megszokottnál korábban és gyakorlatilag minden vízparti településen egyszerre indult be a nyaralópiaci szezon, addig idén szemmel láthatóan óvatosabbak az ingatlankeresők, amit a továbbra is kitartó áremelkedés, az orosz-ukrán fegyveres konfliktus okozta bizonytalanság és az ennek következtében is romló kamatkörnyezet indokolnak – írja elemzésében az OTP Ingatlanpont.

„A Balaton északi partján a tavalyi évhez képest a legszembetűnőbb változás, hogy a nyaralók iránt valamelyest visszaesett, míg a zártkerti ingatlanok iránt megnőtt a kereslet, ennek hátterében az ingatlanárak folyamatos emelkedése áll. Ma a közkedvelt turisztikai célpontokban a közvetlen vízkapcsolatos nyaralók átlagára eléri a 100 millió forintot és a tóparttól távolabb eső települések pincenyaralóinak ára is 15-20 millió forint között mozog” – mutatott rá Tóth Tibor, az OTP Ingatlanpont stratégiai partnere.

Még mindig a home office hatásának tudható be, hogy egyre többen választják otthonteremtés céljából is a Balaton északi partját, azonban a tóparti települések városiasodó környezete és beépítettsége miatt a hosszú távra ideköltözők körében nőtt a távolabbi, kisebb települések népszerűsége, ahol még el lehet vonulni a nagyváros zajától. Tóth Tibor szerint az északi parton minimálisan csökkent a kereslet az év elején, azonban a szezon indulásával egyértelmű növekedés várható. Elmondása szerint az árak most körülbelül a tavalyi szinten mozognak és az idei évben, ameddig a kereslet irányítja a piacot, nem is lehet jelentős csökkenésre számítani.

„A Balaton déli partján idén is korán indult a szezon és az értékesítések száma márciusban is növekedett. Tapasztalataink szerint emelkedett azoknak a vásárlóknak a száma, akik egyéb befektetéseiket ingatlanbefektetésre váltották” – mondta Katona Tamás, az OTP Ingatlanpont siófoki irodájának vezető értékesítési tanácsadója.

Az idei évben további ingatlanár emelkedésre lehet számítani, bár vízparti nyaralót gyakorlatilag most sem lehet találni 100 millió forint alatt. Katona Tamás szerint a kivitelezési költségek és az építőipari alapanyagok folyamatos áremelkedése mellett az ingatlanár növekedésre további indok az is, hogy ismét látszanak a jelei a külföldi vásárlók visszatérésének. Ugyanakkor a keresleti oldalon már idén bekövetkezhet egy akár jelentős csökkenés is, annak ellenére, hogy az most még bőven meghaladja a kínálatot.

A déli parton már most is megfigyelhető, hogy bővül az ingatlankeresők által preferált települések listája és ez a jelenség még jellemzőbb lesz az idei év folyamán. A Balaton partjától távolabb, akár 10-15 kilométerre fekvő településeken is megjelentek a nyaralóvásárlás céljával érkező keresők, és azzal, hogy ezek a falvak turisztikai szempontból felértékelődnek, a befektetési célú vásárlók érdeklődését is felkelhetik.

„A Velencei-tó partján és a környező településeken visszafogottabban indult az idei év, a nyaralóingatlanok iránti kereslet valamelyest csökkent és általában elmondható, hogy az emberek jobban megfontolják az ingatlanvásárlással kapcsolatos döntéseiket. Ugyanakkor az elmúlt héten már ismét azt tapasztaltuk, hogy növekedett az érdeklődők száma” – összegezte a Velencei-tó ingatlanpiaci aktualitásait Lepsényi Kornél, az OTP Ingatlanpont velencei irodájának vezető értékesítési tanácsadója.

A szakértő tapasztalatai alapján a legnépszerűbbek az 50 millió forint alatti árkategóriába eső ingatlanok, ezek jellemző képviselői az 50-70 négyzetméter alapterületű, nyaraló besorolású, felújítandó állapotú családi házak.

A tavalyi évhez képest átlagosan körülbelül húsz százalékos áremelkedés jellemzi a Velencei-tó lakáspiacát és az árak az év elején tapasztalt keresletcsökkenés hatására sem indultak el lefelé. További jelentős áremelkedés ugyanakkor már nem valószínűsíthető Lepsényi Kornél véleménye szerint, annak ellenére sem, hogy az idei évben még erős forgalomra lehet számítani a tó partján. A forgalomnövekedést támasztja alá az a tény is, hogy a Velencei-tó továbbra is a Budapestről érkező nyaraló- és lakásvásárlók kedvenc célpontja és mára elmondható, hogy ha nem is hivatalosan, de a Velencei-tó Budapest agglomerációjának részévé vált.

„A tavalyi év első három hónapjával összehasonlítva nem tapasztalható jelentős változás a Tisza-tó környéki települések forgalmában, igaz, hogy még csak az év elején járunk és a nyaralószezon nem indult el” – mondta Kiss György Csaba, az OTP Ingatlanpont tiszafüredi irodájának vezető értékesítési tanácsadója.

A kereslet továbbra is élénk, ennek következtében egyértelműen emelkedtek az ingatlanárak, a frekventáltabb településeken, mint például Tiszafüreden, egy év alatt megkétszereződtek. Továbbra is igaz, hogy az épület jellegétől, állapotától, a vízpart közelségétől és a településtől függően nagy a szórás az árakban. Felújítandó házakat átlagosan 350 ezer forintos, igényesen felújított családi házat kisebb telekkel 500 ezer forintos négyzetméteráron lehet találni, míg egy kívül-belül modern, minden ízlésnek megfelelő, nagy kerttel rendelkező családi ház négyzetméterára a 700 ezer forintot is meghaladhatja.

Kiss György Csaba szerint az áremelkedés, a folyamatosan növekvő érdeklődés és a turisztikai potenciál ellenére sem valószínű, hogy néhány éven belül a Tisza-tó megelőzné a Balatont, ezért a Tisza-tavat környező települések ingatlankínálata továbbra is titkos favorit lehet azok számára, akik megfizethetőbb áron keresnek vízparti nyaralóingatlant, akár saját részre, akár befektetési szándékkal.

Forrás: mmonline.hu

Hallgasd online!

Hallgatás alapértelmezett lejátszóval ITT!

Bannerek