Új utakon a közlekedésben

Több ponton is újragondolja, illetve átszabja a város Siófok közlekedését az elkövetkező években. A déli elkerülő út építése tehermentesíti a belvárost, a vasúti pálya átépítésével megvalósulhat az elővárosi közlekedés illetve a buszos tömegközlekedés terén is az ésszerű járatterv kialakítása a cél.

A Déli elkerülő út előkészítése évek óta zajlik. Mostanra elkészült és a képviselőtestület is elfogadta azt a részletes megvalósíthatósági tanulmányt, amelynek alapján elkezdődhet az elkerülő úthálózat első ütemének építése. A testület legutóbbi ülésén a tanulmánynak arra a változatára mondott igent, amely az M7 autópálya lehajtó ágánál lévő korforgalom felől indulva vezeti a forgalmat a déli városrész, azaz a Dózsa György illetve a Molnár István utca érintésével keleti irányba. Az elkerülő szakasz megépítése során az autópálya északi oldalán új Sió híd épül, amelyről lehajtva a Kele utcához érkeznek majd a 65-ös út felől érkezők, akik innen a Wesselényi utcán keresztül érhetik el a 7-es főutat.

A Déli elkerülő út első ütemének megépülésével csökken a városközpont forgalmi terhelése, javulnak a foglalkoztatási mutatók azáltal, hogy az Ipartelep megközelítése könnyebb és gyorsabb lehet, illetve az elkerülőn új buszjárat indítására is lehetőség lesz. – Hiszem, hogy az elkerülő útnak gazdaságfejlesztő hatása van és egy élhetőbb belváros megteremtése mellett a környezetvédelmet is elősegíti – mondta Balázs Árpád polgármester.

Siófokon a közlekedés átalakításával összességében a környezeti terhelés minimalizálása a cél. Ehhez a déli vasút fejlesztésével kialakuló, kétpályás, HÉV-szerű elővárosi vasúti járatok kialakítása mellett a jövőben az is hozzájárul majd, hogy a város olyan partnert szeretne találni a helyi buszos közlekedés megvalósítására, amely ésszerű járattervezés mellett olyan járműveket állít a helyi buszközlekedésbe, amelyek káros anyag kibocsátása a nullához közelít. A buszos tömegközlekedés vonalhálózatának átalakítása nem sokat várat már magára annál is inkább, mert a jelenlegi rendszer a megváltozott utaslétszám és utazási szokások miatt sem gazdaságos. A város azt tervezi, hogy integrált vonalakat vezet be a helyi és helyközi tömegközlekedést egymásba olvasztó menetrendekkel. Tervben van a belváros forgalmi rendjének átalakítása is. Ennek része, hogy a helyi járatos autóbuszok a Széchenyi utcán keresztül közelítenék és hagynák el a buszpályaudvart. A megoldással éves szinten jelentős megtakarítás érhető el.

 

Forrás: siofok.hu